2013. április 22., hétfő

Már nagyon vártam...

Hogy "belevágjak" ebbe az anyagba, hiszen majdnem egy teljes évig várta, hogy rajtam kívül is beleszeressen valaki és testet ölthessen. :) Én már régóta varrtam volna belőle magamnak táskát, de ugye az legalább a századik saját tatyóm lett volna...
Nos, végül szerencsésen egymásra találtak Bernivel, és megszületett ő:
Méreteit tekintve a régi kedvenc lila kockással egyforma, mégis olyan más...:)
Még maradt ebből az anyagból, hátha megszánom, és ő lesz százaska...:)

2013. április 7., vasárnap

Romantikus magyaros

Kata már elég régóta várta, hogy megszülessen a táska, de sajnos annyi minden jött közbe: bárányhimlő, húsvét, egyéb nyavalyák. Szerencsére elkészült, és szerintem nagyon szép lett.
A méretei: 30*35 cm, és egy osztott belső zsebe van, a pántja 65 cm hosszú.


2013. április 2., kedd

Csak úgy...

...mert fotókat még nem is nagyon tettem. Na jó, nem is nagyon lett volna mit. Ezek sem nagy számok, de nekem nagyon tetszenek. :) Tegnap délelőtt készültek.




Pólóra festettem

Emma névnapjára festettem a Bogyó és Babócás pólót. Vagyis első körben tévedésből Öcsiére került fel a festés, ugyanis addig-addig forgattam, meg nézegettem a pólókat, hogy az Öcsibogyóét tettem fel a hungarocell-táblára, majd miután észrevettem a hibát, este iziben megcsináltam Emmáét is. És ha már így alakult, akkor szokásomtól eltérően fotóztam is. :)


Szóval a festés menete a következő:

1. A festendő pólót ki kell mosni. Nekem jobban bevált, ha egy pár mosáson már átesett a ruha, kevesebb szöszmösz volt a felületén. Ha megszáradt, akkor ki kell vasalni.

2. Kinyomtattam a képet (előtte kicsit megszerkesztettem, hogy a körvonalak erősen látszódjanak és fekete-fehér legyen), majd egy hungarocell táblára felgombostűztem.



3. A táblát beletettem a pólóba, és erre is szépen kisimogatva-kifeszítve felgombostűztem.

4. A körvonalakat illanófilccel felskiccelem, majd vékony ecsettel (1-es méretű, vagy még vékonyabb) óvatosan kihúzom.


Ha nagyon finom vonalakat kell húznom (pl. orr, száj, ...), azokat fogpiszkálóval csinálom. Én a Rayher cég festékeit használom, más festékekkel nincs tapasztalatom, ezeket a Müllerben vettem, kiárusítás alkalmával, kb. 300 Ft-ért darabját.

Nekem csak alapszínek vannak, ha ettől eltérő szín kell, akkor kikeverem. Ehhez fogpiszkálót és PET palackok kupakját használom.  A festékekből kicsit kinyomok a kupakba, és 1-2 csepp vízzel fellazítom, hogy könnyebben terüljön a textilen.

5. Ha elkészült a kontúrozás, akkor hagyom száradni 4-5 órát, de a legjobb egy napot adni neki.

6. Ezek után elkezdem a színezést. Én balról jobbra haladva festem, így nem kenődik el a festék és én sem leszek maszatos. :)


 Utolsó lépésként pedig az eget festettem fel, ehhez jóval hígabb, felvizezett festéket használtam, hogy szépen terüljön, és ne legyen "darabos".

Ha készen van, hagyom száradni, akár napokig is, majd (bár ez a festék nem igényli) mosás előtt alaposan át kell vasalni, hogy fixálódjon a festés. Ezután kifordítva, akár 60 fokon is mosható (nyilván a ruhadarabtól függ).

És íme, a végeredmény (még Babóca pettyei hiányoznak):


Nem ördöngősség, bár mindenképpen biztos kéz kell hozzá, mert remegő kézzel nehéz vékony vonalat húzni. Nekem nagy segítség, ha a gyerkőcök nincsenek a közelben, mert olyankor billeg az asztal, a festék fel-, anya pedig kiborul...:)

Remélem, tudtam segíteni annak, aki kedvet kapott hozzá. :)