2011. augusztus 23., kedd

Szülinap-szezon

A nyár nálunk a lányok szülinapjai körül forog. Zsófi augusztus 17-én, Anna pedig július 1-én ünnepli a jeles napot, a bulikat pedig eddig a szülinapot követő hétvégén tartottuk, mert én babonából nem szeretek előre ünnepelni.
A saját készítésű torta eddig nem maradhatott el, gondoltam, megmutatom, mit sikerült az idén alkotnom. Azt hozzá kell tennem, hogy nem vagyok egy született cukrász-tehetség (sem), így a lelkesedéssel próbáltam pótolni a szakmai hiányosságaimat. :)
Anna szülinapjára egy csokis-tejszínes tortát sütöttünk Andi barátnőmmel. A díszítésnél a már jól bevált fondant-os megoldást használtuk, és a Hello Kitty-t is abból készítettük. Jó sokáig bíbelődtünk a díszítéssel, azt hiszem fél három után sikerült ágyba kerülnünk.:)
Íme, Anna idei tortája:

A múlt héten Zsófi lett az ünnepelt, az ő tortája nagy kihívás volt nekem/nekünk. Ugyanis megkérdeztük, milyet szeretne? Hát emeleteset! Oké, de hány emeleteset? Erre a kisasszony válasza a következő volt :
-De Anya, hát négy éves leszek!!!!
Azt nem írom le, hogy miket gondoltam az én majdnem négy éves lányom kívánságairól...:)
Na, de azért fejben sikerült összeállítani a tortát, és végre a sütőm is megjavult (majdnem két hónap kényszerszünet után). Úgyhogy nem volt akadálya annak, hogy elkészüljön ez a szintén tejszínes-csokis krémmel töltött óriás torta:

A piskóta a hagyományos recept alapján készült, a krémhez 6 dl tejszínt olvasztottam fel 3 tábla csokival, hűtöttem ki és vertem fel habosra. A fondant Kiskukta receptje szerint készült és Wilton piros festékkel színeztem.


4 megjegyzés:

  1. Aztamindenit, ezek nagyon szuper torták!!!

    VálaszTörlés
  2. Most igyekszem pótolni az elmaradt olvasásokat... amikor megláttam a képeket és olvastam a szöveget, azt hittem menten elájulok:-))) Ezeket te csináltad??? Húúúúú baromi ügyes vagy!!! Ezt meg KELL tanulnom:-)))

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, igen SK torták. :) Ha segítség kell, csak szólj, adok okos linkeket, ahonnan én is ellestem ezt-azt...:)

    VálaszTörlés