2012. október 1., hétfő

Szülinapok és torták :) - a Ferrero Rocher torta születése

A hétvégén megünnepeltük a kicsi fiam első, és a tesóm nemmondhatommeghányadik szülinapját. Két torta készült, természetesen a kicsinek olyat csináltunk, amiből ő is ehetett, mivel a tesómé mogyorós volt.
Szóval Öcsibogyó egy Moha-féle citromhab tortát kapott. Mindenben a leírt receptet követtem, csak a kekszes alapot dupláztuk meg, hogy jó kis vaskos alja legyen. Lett is nagy sikere. :)

 

A másik torta volt az eddig készítettek közül nekem a legeslegfinomabb. Tipikusan az a fajta, amiből elég egyszerre egy szelet, mert nagyon csokis, nagyon mogyorós, nagyon-nagyon-nagyon finom.
A kiindulási alap a Ferrero Rocher nevű desszert volt, amit a férjem a következőképpen határozott meg: mogyorós csokival bevont ostyagolyó, belül Nutellával és egy szem mogyoróval. Hát ezt kellett valahogyan reprodukálnunk.

 A következőképpen készült a Ferrero Rocher torta: 

A kakaós piskótát a szokásos módon sütöttem, 10 tojásból. Sikerült 5 darab 1,5 cm-es lapra vágni, hála a hiper-szuper csodakésemnek. Még lógok a piskóta receptjével, remélem, hamarosan azt is lesz időm leírni. Habkönnyű, elronthatatlan, mindig sikerül és nagyon finom. :)

A krémhez 6 dl tejszínben felolvasztottam három tábla csokoládét (2 ét, 1 tej). Miután felolvadt a csoki, lehűtöttem, és betettem a hűtőbe egy éjszakára. Másnap robotgéppel felvertem, és amikor már elég masszív volt, akkor kevertem bele 2 tasak habfixálót. ( Ha tejszín helyett Hulalát használok, nem kell bele fixáló). 
A 60 dkg mogyorókrémet (Lidl-ben vettem saját márkás, XXL-es kiadásút) mikróban picit megolvasztottam, és a tejszínes krémből egy kevéssel elkevertem, majd az egészet a krémbe tettem. Az ostyát úgy varázsoltuk a krémbe, hogy 3 mogyorós nápolyit (szintén Lidl-ös, kis mogyorós ostya) egy zacskóban húsklopfolóval jó alaposan megdolgoztunk, és ezt is a krémbe forgattuk. (Utólag ez nem volt érezhető a krémben, szóval akár el is hagyható szerintem). Ez mellé ment még aprított mogyoró. Kb. 25 dkg-ot vettem, miután a héjját leszedtem róla (170 fokos sütőben, a rácsra sütőpapírt tettem, erre tettem a szemeket és kb. 8-10 perc alatt szép egyenletesen megpirultak. Ezután kivettem és egy nagyméretű, durva konyharuhára öntöttem őket. A ruha sarkait összefogtam, hogy ne szökjenek ki a mogyik, és elkezdtem körkörösen összedörzsölni őket egymáshoz, így tulajdonképpen szépen leszedték egymásról a barna héjjat), aprítógépbe tettem. Kb. 2-3 marékkal hagytam a díszítéshez, a többit a krémbe tettem. Miután jó alaposan elkevertem ezeket, a piskótalapokra kentem, majd a torta oldalát és a tetejét is bevontam vele, az oldalára pedig felpaskoltam az aprított mogyorót. A Ferrero golyókat csak másnap tettük fel rá, összesen 18 darab kellett.

Az biztos, hogy nem diétás darab (nem mertem összeszámolni a kalóriaértékét), nálunk sem lesz gyakori vendég, de azért egy évben egyszer biztosan meg fogom sütni. :)


2012. szeptember 11., kedd

Pillangó

Nem is tudom, hol kezdjem. Nagyon régen írtam, ez a nyár is elment és nem jöttem. :( Pedig volt varrás (főleg jógazsákok és táskák), de vagy nem volt időm szép fotókat készíteni, vagy annyira gyorsan vettük birtokba a varrományokat, hogy utólag jutott csak eszembe, hogy akár fel is tehettem volna őket ide. :(
De most gyorsan felteszem a tegnap éjjeli termést. :) Apropója, hogy bizony Anna lánykám is ovis lett. És ugyan mi más is lehetne a jele, mint a pillangó, akárcsak Zsófikának. :) Ovis kishölgyeknek táska is kell, mert valamiben mégiscsak fuvarozni kell a holmijukat ugyebár. Nem is akármilyen: szigorúan pillangós. Íme a táska és a boldog-büszke tulajdonosa:
Persze nők között egyértelműen kialakul a féltékenység, ha valami csillivilli darab kerül a tulajdonukba. Mi is így jártunk: Zsófi nehezményezte, hogy ő miért nem kapott új táskát? Persze, hogy van neki, természetesen pillangós. Úgyhogy  holnap mehetek pillangós szalagot vadászni, mert egyforma persze nem lehet a kettő....
Ha elkészült, megmutatom. :)

2012. május 23., szerda

Textilfestés, de most kicsiben

Most csak két pólóra festettem, nem egész ruhadarabokat. Most teszem a gépbe, remélem, hogy eleget száradt és nem fog elmosódni és más ruhákat befogni és tönkretenni... Jáááájjjjj....:)



Majd jövök az eredményekkel.
:)

2012. május 22., kedd

Zsófi hátizsákja

Zsófikámék áprilisban úszni jártak az ovival. Mivel a meglévő öt hátizsákjuk egyike sem volt elég nagy a cuccainak, ezért "muszáj" volt egyet varrni. Egy délután alatt végeztem vele, bár ez nagyrészt Apa érdeme is, mert a gyerekekkel a játszótérre távozott, amíg varrtam. :) A csajszi kérése volt ez a lila-világoskék kockás anyag, ebből készült az én rohangálós táskám is. Azóta is nagyon büszkén mondogatja, hogy nekünk "Anya-Zsófi egyformánk" van. :)


A táska méretei: alapja 17*22 cm, magassága pedig 35 cm. Zsinóros behúzással záródik és kapott egy fedelet, és fülecskét is. A pántjai természetesen állítható hosszúságúak.
Ez pedig az én táskám:

Most jutott eszembe, hogy készült még ebből az anyagból tavaly egy kifordítható, trikó fazonú táska is. És ezzel el is fogyott az anyagom...:( 


2012. május 14., hétfő

Már megint sapka???

Igen, megint sapka. Illetve ezek inkább kalapok, bár nem frissek. Ezeket még a lányoknak varrtam két éve, de valaki a napokban kért sapi szabásmintát, úgyhogy gondoltam, megmutatom.


A minta az Ottobre oldaláról van, INNEN letölthető.
Az anyag az IKEA Cecilia méterárúja, méterenként 1010 Ft-ba kerül. Szerintem nem vészes, bár elsőre kicsit vastagabb anyagot vártam. Másra szántam eredetileg, de ahhoz kicsit vékonyka volt, így lettek belőle ezek a sapik.
A karimájuk egyoldalas, vasalható közbéléssel készült, ez ad jó tartást neki.
Mivel a varrásleírás finn nyelven van, gyorsan leírom, én hogyan készítettem:

 Szabás:
1. 2*6 db a képen 1-es számmal jelölt részből (6 került belülre, 6 kívülre- ezek lehetnek egymással harmonizáló színek-minták, így lehet egyszerre két kalapunk is)
2. 2*4 db a 2.számmal jelölt részből (ez lesz a karima- itt szintén lehet játszani a színekkel), és 4 db a vasalható közbélésből is!
3. Ha szeretnél rá megkötőt vagy fület takaró részt, akkor a 3. számú részből is kell 4 db. Én ezeket kézzel varrtam fel, és a jó idő beköszöntével szépen leszedtem, a helyére pedig kalapgumi került, hogy a szél ne fújja le a lányok fejéről.

Összeállítás: 
1. A cikkeket kettesével összevarrom, eltisztázom, majd három cikk-párból összeállítom a sapi fejre kerülő részét és eltisztázom. Ezt a maradék hat cikkel is megcsinálom, a sapi belsejéhez, de a végső varrásnál hagyok egy kb. 8 cm-es rést, amin keresztül ki tudom fordítani a végén.
2. A karimához rávasalom a közbélést a kiszabott darabokra. A közbéléssel erősített részeket összevarrom, és a varrásokat szétvasalom, majd a sapi belső oldalára kerülő résszel összevarrom. Így már van egy fél sapkánk. Ugyanezt megcsinálom a másik kobakkal is.
3. Színt színnel összefordítva, a karimáknál a varrásvonalakat illesztve összevarrom a kalapokat, kb. fél centis varrásráhagyást hagyva. Ha kész, kifordítjuk a sapkát, és a karimákat levasaljuk, majd letűzzük. Én három-négy sorba tűztem le, ez adott neki egy kis plusz tartást is.
4. Végezetül pedig bevarrjuk a nyílást láthatatlan öltésekkel, és a tiltakozó gyerekre adjuk.
5. Örülünk neki. Vagy a gyerekkel együtt vagy csak magunkban. :)

2012. március 28., szerda

Annasapka

Végre itt a jó idő, én pedig (kivételesen) idejében elkészültem Anna tavaszi sapkájával. :) Zsófié még folyamatban van, remélem, a héten azt is be tudom fejezni. :) Eredetileg ez is Zsófinak készült, de menet közben kiderült, hogy kicsi lesz a buksijára. Hiába, így jár az, aki leírás nélkül, saját kútfőből kezd neki... Szerencse, hogy van kire ráadni az elrontott méretű sapit... :D


A sapka sima egyráhajtásos pálcákkal készült, két soronként váltottam a színeket. A fonalak különböző vastagságúak: a kék és a sárga LIDL-ben vásárolt, Zettl fonal (Nadine), a fehér Mülleres Samba, a zöld és a rózsaszín pedig Londra 3. A fonalak vastagságától függően 2,5-3,5-es tűvel dolgoztam.

2012. február 2., csütörtök

Lemaradások

tömkelegét kellene behoznom, előre látom, hogy reménytelen.... Október óta nem volt új bejegyzésem. Oké, szégyellem magam. Nagyon. :)
A legfontosabb: jól vagyunk. Szerencsére mindannyian. :) Kicsifiú érkezésével sok minden átalakult bennem, sok dolog fontosabb lett, sok kevésbé, mint előtte. Sajnos a blog is hátrébb tolódott a sorban, de igyekszem gyakrabban jönni majd.
Varrni mostanság keveset szoktam. Oka, hogy ahhoz elő kell pakolni ( nyilván utána meg el), és ehhez kevés kedvem van. :(
Ellenben elkapott a horgolitisz... Az első lépéseket még tavalyelőtt nyáron, a nagyimnál nyaralva próbálgattam, aztán szépen abbamaradt a dolog... Ha turiban találtam valami szép fonalat, lecsaptam rá, így aztán gyűltek a gombolyagok. Aztán egyik éjjel kitaláltam, hogy amigurumit csinálok. Pár nappal később megvolt Káposzta, a nyuszi, majd a két pingvin. A fekete-fehér már saját kútfőből ment. :)

Aztán jött KisJoci sapija, sokszor visszabontva és újrahorgolva. De elégedett vagyok az eredménnyel, nagyon jól mutat a fején, igaz, ez majd tavasszal lesz jó, mert nem túl vastag sapi. A fonalat a LIDL-ben vettem, és abszolút elégedett vagyok vele. Finom, puha, habos. :)

Tegnap este pedig befejeztem egy sapit magamnak. Szintén LIDL-ben vettem a fonalat, gyorsan haladtam vele, 7-es és 8-as tűvel horgoltam. Az ihletet innen vettem, de nekem a buggyos fazon nem jön be, így maradtam a bubis fazonnál. :) Képet hozok majd, ígérem. :)

És mert megígértem, megmutatom a sapimat. Íme: